Ká Stúdió

Hangstúdió Debrecen belvárosában

Bemutatkozás:


A Ká Stúdió egy debreceni hangstúdió.


A hangstúdió egy zárt ajtós projektként indult el - eredeti célja szerint kizárólag az Árnyéknyúl zenekar felvételeinek elkészítésére korlátozódott volna. A stúdiót Kovács Károly (Ká) alapította, és szerelte fel 2020 tavaszán. Miután az Árnyéknyúl kiadta az első itt elkészített kislemezét 2020 végén, az új stúdió híre gyorsan terjedt a zenekarok között, így több zenekar is bejelentkezett felvételekre és utómunkálatokra. A stúdió az érdeklődés miatt 2021 január elején nyitotta ki a kapukat a többi zenekar felé. 2022 óta Ká főállású hangmérnökként dolgozik a stúdióban.

Mitől egyedi ez a hely?

1.   Nincs óradíj

A stúdióban van lehetőség óradíj helyett fix projekt díjjal dolgozni.
Ez általában gyorsabb munkát is eredményez, mivel a zenekarokat sem nyomasztja a ketyegő óra, ezért a teljesítményük (látványosan) megugrik. Igény esetén lehet óradíjasként használni a stúdiót, de egy ésszerű és átlátható becsléssel a projektek határát már nem a pénz, inkább a kreativitás szabja meg.


2.   Az első felvétel árát Te döntöd el

Az első közös munka egy kreatív iparban gyakran „ismerkedésnek” tudható be, illetve ha a zenekar bizalmatlan, tapasztalat útján segít eloszlatni ezt a későbbi projektek előtt. Az első felvétel alatt egy mini projektet - például egy dal felvételének elkészítését kell érteni (beleértve az utómunkálatokat is).


3.   Nyitott ajtók

A stúdió felvételek alatt folyamatos visszajelzéseket ad, az utómunkálatokba pedig aktívan bevonja a formációkat.


4.   Próbáld ki ingyen!

A Ká stúdió készít neked, vagy a zenekarodnak egy live session felvételt egy podcast interjúval ingyenesen. Nézd meg milyen a hely, próbáld ki a hangszereket, nézd meg hogyan működik a felvétel, utómunka, és milyen együtt dolgozni Kával.

5.   Modern megoldások

Privát stream-en követhető keverési munkálatok, saját Discord szerver a kényelmes egyeztetéshez, felhő alapú archívum,

és egyéb modern megoldások várják zenekarokat a projektek méretétől és a költségvetéstől függetlenül.

A Ká Stúdió felszerelése:


Vélemények a Ká Stúdióról:

" A Ká Stúdiót mindenkinek csak ajánlani tudom. Minden van itt kérem, ami egy jó hangulatú hangfelvételhez szükséges lehet. Ropi, kóla, kávé, még pia is. Kényelmes fotelek, kanapé... A stúdió könnyen megközelíthető. Kával kiválóan lehet együttműködni: nyugodt, gyors, pompás instrukciókat ad, egy kész producer ez a fiú. Mindig elérhető, ami nagy kincs ebben a szakmában, de ami a legfontosabb: A felvételek minősége ü-ber-fa-sza! Kalandra fel! "


/ Dickmann Roland - Bordó Sárkány /

" Eddig Kánál szereztük messze a legjobb stúdiós tapasztalatunkat. A felvétel során rugalmas és türelmes, viszont ami a legfontosabb, hogy tényleges produceri munkát végez: egyből látja, mitől működik egy szám, és olyan hangzást, saját ötleteket ad hozzá - persze a zenekar beleegyezésével - amikre mi magunktól soha nem gondoltunk volna, de szükségesek ahhoz, hogy kihozzuk a dalból a lehető legtöbbet. Tényleg olyan, mintha egy régi haverhoz mennénk le összerakni néhány számot - csak közben baromi profi a végeredmény. "


/ Juhász Ádám - The Crams /

" I would recommend any musician whether beginner or seasoned veteran to trust the studio’s process and enjoy the experience. Working with Ká is a two-way street. He is communicative, receptive and clear. He will pay attention to the subtle details which could otherwise snowball into bigger issues down the line. One of the underlying philosophies of Ká’s recording method is “not to fix it in the post-production” rather get right in the pre-production stage. This means that the artist’s raw vision is nurtured with a healthy dose of realism whilst foreshadowing the challenges of the recording stage. During our two recording sessions, the process was well planned out and led to an enriching experience. Despite this usually being the most challenging chapter, Ká has a reverberating positivism which has brought out the best of all Steady Pluto’s members. The final part (post-production), is a lengthy continuous feedback to bring the mix and masters into the fullest of their potential. Ká achieves this and exceeds expectations using state of the art equipment, honest communication, cooperation and professionalism. All of which are paramount values in the Ká Stúdió."


/ Lucas Carter - Steady Pluto /

" Mindenkinek ajánljuk a Ká Stúdiót, aki igényes, minőségi zenei anyagot szeretne készíteni barátságos, hozzáértő és professzionális környezetben! Szuper élmény volt a közös munka a Ká stúdióban. A helyszín nagyon kellemes, otthonos, profi eszközpark várt bennünket és maximális odafigyelésben volt részünk. Ká szívét lelkét beletette a projektbe annak teljes időtartama alatt. Hasznos, építő jellegű kritikákkal látott el minket és jó érzékkel tudott kizökkenteni befeszülős pillanatokban úgy, hogy tovább tudjunk lendülni a felmerülő dilemmákon. "


/ Hepp Olivér - Kontaktus /

" Kával együtt dolgozni mindig élmény. A fontos minőségi alapokra maradéktalanul odafigyel, de egyénileg alkalmazkodik az aktuális projekt körülményeihez/elvárásaihoz. Nem futószalagon gyártja a hanganyagot, hanem igyekszik az előadó elképzelését megvalósítani. Addig csűri-csavarja, míg mindenki elégedett lesz. Repeszt a köldökéből a stúdiómunka iránti lelkesedés, és ez ragályos, mint egy tébécés ásítás. "


/ Urbán Bence - Gidnim'Rém /

" A Ká Stúdióban felvenni olyan, mint egy csodálatos utazás.

Mind emberi és mind zenei alázat a maximális szinten, az ember úgy érzi, hogy itt igazán törődnek azzal amit visz magával az előadó. Nekem minden alkalom itt egy felejthetetlen élmény, a felvételek iszonyatosan magas minőségéről nem is beszélve. Csak ajánlani tudom! "


/ Nagy Szilárd - Szilu /

" Ká az a fajta zenész-producer-hangmérnök, aki komplex egységként kezel minden egyes dalt. A Ká Stúdió mint hely már csak azért is a szívünk csücske, mert pár évig ugyanez a terem volt a próbahelyünk. Zenészként sokkal inkább otthon érezheti itt magát az ember, mint egy „tudományosan” megtervezett, ám steril stúdióban. Rendkívül fontos a miliő, amiben a felvételek készülnek. Dolgoztunk már pár helyen, jó pár emberrel, de – reméljük ezzel nem sértünk meg másokat - itt éreztük a legjobban magunkat. Az elkészült dalok pedig magukért beszélnek. Vagy zenélnek. "


/ Nagy Tomi - Neonhal /

" Working with Ká to sum it all up was an amazing experience. The music knowledge is clear to see, the insights into the art and techniques are top quality. Don’t get me started on the studio, it had really work friendly vibe anyone can be very comfortable while they work. "


/ Delvin Orpin - Delvin /

A Ká Stúdió képekben:

A Ká Stúdió belső tere

Dobfelvételre készen

A Ká Stúdió szíve

Pihenő #1

Pihenő #2

Hallgass bele!

A Ká stúdióban rengeteg stílusú zenekar találja meg a számításait.

Hallgass bele te is, milyen színes a paletta! 🤘

További dalokat a "Referencia" oldalon találhatsz.

Ha további referencia anyagra van szükséged a stúdióból, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot!

Pop hangzás klasszikus és népi hangszerekkel

Magyar alternatív és indie rock

Live session & podcast

Alternatív & Grunge 

Broadcast kompatibilis koncertfelvétel keverés

Live session felvétel