🔥 „A technika csak eszköz. A lényeg te vagy.”
- Ká a keverésről, zenekarokról és bullshit-mentes hangzásról -
Egy bemutatkozó. Ha érdekel, hogyan dolgozom együtt zenekarokkal, hogyan keverek, miben hiszek, és mit nem vagyok hajlandó elviselni a zenében. Nem interjú. Nem cikk. Egy bemutatkozó.
🎧 A stúdiómunka lényege
Nekem a stúdiózás arról szól, hogy amit a zenekar a fejében hall – akár pontos elképzelésként, akár csak sejtésként – az tényleg megszólaljon. A célom, hogy az ő világuk szólaljon meg – ne az enyém. Ahogy a stúdió szlogenje is mondja: A zenédtől a hangszóróig. Nem akarom a saját produceri víziómmal eltorzítani azt, amit ők megálmodtak.
🎯 Szerepem a dalban
Úgy tekintek magamra, mint egyfajta ragasztóra: ahol valami hiányzik, ott kiegészítem. De ha erős az alapötlet, akkor azt követem, és nem akarom mindenáron megváltoztatni.
🎼 Műfaji komfortzóna
Leginkább a könnyűzenében – alternatív rock, folk rock, akusztikus, progresszív dolgok, metál. Ezekben érzem, hogy a zenekarok tényleg átgondoltan építik fel a dalaikat. Elektronikus műfajokban (pl. rap, hiphop, trap) is dolgoztam már sokat, de ott gyakrabban futok bele sablonos megoldásokba. Ettől függetlenül nem zárom ki, csak ritkábban érzem ugyanazt a mélységet.
🛠 A folyamat eleje
Először rendszerezek. Ha nincs rend, nincs fókusz. Utána jön az aprólékos szerkesztés, csak ezután állok neki keverni.
📦 Sablonok és presetek
Nem. Minden keverést nulláról kezdek. Van néhány bevált technikai beállításom (pl. gain staging, gate, filterek), de ezek a munkafolyamat részei. Kreatív döntésekben nem dolgozom sablonból. Ha egy dalt sablon szerint keverek, azzal pont a zenekar karaktere veszik el.
💻 Milyen szoftverrel dolgozom?
Studio One a fő DAW-om. Az elejétől fogva intuitívnak éreztem, gyors, átlátható, és akkoriban egyetértettem a Presonus szemléletével. Mostanra a cég iránya változott, és gondolkodom a Reaper-re való átváltáson.
🎚 Digitális vagy analóg?
Teljesen digitálisan keverek ("in the box"). Sok zenész először furcsállja, de hamar rájönnek: nem az analóg vasak adják a lelket, hanem az, hogyan használjuk az eszközt – bármilyen legyen is az, analóg vagy digitális. Ráadásul a precíz revíziós folyamat kiemelkedően fontos nálam, és ez digitálisan kivitelezhető jól igazán.
🧘 Referencia és keverési rutin
Egy rövid meditáció, utána mindig ugyanaz a referencia dal: Green Day – Boulevard of Broken Dreams. Ez nem a "legjobb mix", de kívülről-belülről ismerem, és segít a fülem "kalibrálásában".
🔥 Amikor harcolni kell
Nem minden a mikrofon, a balansz, meg a kompresszor. Néha az kell, hogy odaálljak valaki mellé, és addig húzzam, amíg ki nem jön belőle, ami benne van. Ha valami zavar, de látom mögötte az érzelmi kötődést – mondjuk egy prozódiai hiba –, akkor javaslok egy verziót, és kérek egy ráalvást. Ha másnap is a sajátjukat érzik igaznak, megyünk azzal. Tudok szemet hunyni, ha látom, hogy a zenekar univerzumában ez a helyes.
De ha bizonytalanságot érzek, vagy vágyat a jobbra, és van bennük erő, kitaposom. Kilelkizzük, kiszenvedjük, kigrindoljuk. Ha a negyvenedik take-nél, akkor ott. De kijön. Nem engedem el a kezed félúton.
🎨 Milyen egy jó keverés?
Mesél. Ne csak technikailag legyen rendben. Nem csak "verse-refrén-bridge", hanem valami, ami folyamatosan halad előre. A keverés elején végig defenzíven állok hozzá, keresem a hibákat, azt ami cringe, ami nem működik, ami ronda, amit rejteni kell. Ezután pedig indul a parti: jönnek a színek, a terek, a dinamika, az erő, a szépség. A cél mindig egyszerű: a hallgató kerüljön közel a zenekarhoz. Engem ne vegyen észre.
🤝 Produceri jelenlét
Annyira, amennyire a zenekar igényli. Folyamatosan figyelem, hol van rám szükség. Ha nyitottak, előbb-utóbb belefolyok a kreatív munkába is. De ha erős koncepcióval jönnek, akkor csak segítek abban, ahol megakadnak.
🔁 Revíziós folyamat
A negyedik verzóra el kell érnünk a célt. Ha nem, akkor valami nagyon nincs rendben – vagy a koncepció, vagy a kommunikáció, vagy a realitás érzék ment mellé. Ilyenkor leülük, és átbeszéljük, mi is a dolog valódi célja. Szinte soha nem érjük el ezt a szakaszt. Ha igen, mindig nagyon fontos tanulságot vonunk le.
🔊 Hangerő keverés alatt
Kb. 65 dB SPL. Ha beszélsz mellettem keverés közben, zavarsz. 75 dB fölött egy óra múlva már rossz döntéseket hozok.
📏 Mérőeszközök
Ahol számít. A mixbus kompresszoron például max 1–1,5 dB-t engedek. A spektrumanalízist főként a rezonanciák és az arányok ellenőrzésére használom a premaster folyamatoknál. Például hajlamos vagyok a 300 Hz-es tartományt túlkontrollálni. Ezzel ezt látom. De inkább fülelek.
🤖 AI a stúdiómunkában
Kipróbáltam, nem vált be. A stúdiómunka döntésjáték – ezért csinálom. Ha ezt kiadom a kezemből, elvész az értelme. Aki velem dolgozik, azért dolgozik velem hogy döntsek. Ízlés, és emberi fül alapján. De ha egyszer lesz egy megbízható AI ami timing editálást csinál, első leszek aki megveszi!
🧱 Mixbus
SSL kompresszor. Régóta ismerem, szó szerint szól, ha baj van.
Ezen kívül minden mix-nek el kell bírnia 3dB szaturációs gain reduction-t.
Ha nem bírja, baj van.
📤 Átadás
Első lépésben egy 320 kbps CBR MP3-at adok. Vízjel nincsen, nem vágok le semmit. A veszteségmentes verziót csak az anyagiak rendezése után küldöm. Soha nem vertek át, és ha egyszer meg is történne, akkor sem változtatnék ezen. A bizalom alapvetés.
📡 Streaming master
Folyamatosan figyelem a különböző platformok sajátosságait, követem a változásokat. A standard -14 LUFS mastering-et csak külön kérésre csinálom. Mindig letesztelem előre, hogyan viselkedik majd a dal algoritmusok közt, nincs zsákbamacska.
🎛 Monitoring
Yamaha HS8, Beyerdynamic DT-990 PRO, és egy brutálisan gyenge, 5000 Ft-os, két összeragasztott kockahangszóró. Ez utóbbi a legfontosabb balanszdöntéseknél. Ha ott megszólal valami, az máshol is fog. Nem kell hipszter cucc, csak ismert, megbízható eszköz. Hiszek a "tömegcuccokban", amikor monitoringról van szó.
🔍 Önellenőrzés
Belerakom a mixeket saját playlist-be. Ha véletlenül felbukkan, és valami kilóg, az azonnal fülön csap. Ez az egyik leghatékonyabb módszer.
🧠 Mit tanulok az ügyfelektől?
Rengeteget. Sokan mondják, hogy "mi nem értünk ehhez", de revízió alatt mégis jönnek mély, fontos megérzések. Aki tényleg akarja, az pontosan érzi, mitől lenne valami 9/10 helyett 10/10. Csak akkor baj, ha az ego harcba fordul át, akkor viszont én is előveszem a kisostort, vagy nyitom az ajtót. Kedvfüggő.
⚡ Mitől lesz valami „Ká stúdiós”?
A legtöbben "tiszta" szóval illetik, pedig a legtöbb mix-em tocsog a szaturációban. Energia van benne. A huszadik újrahallgatásnál is észreveszel újat. Természetes, de rádióbarát. Minden hangszert hallasz. Így képzelted el. Ezen kívül: imádom a reverse dolgokat. Szinte minden mix-emben elrejtek valamit ami visszafelé van játszva.